Hogyan válasszunk előkezelési módszereket a sáros ércekhez? A Trommel mosók, rönkmosók és hidrocikloncsoportok közötti határok meghatározása.
Az agyagtartalmú ércek előkezelésére szolgáló berendezések listája nem egyszerűen feltételezhető, hogy egy-egy dobmosóból, vályús alátétből és hidrociklonból áll. Még akkor is, ha az ércanyag „ragadós”, a probléma természete változó: egyes esetekben a laza talaj csupán a felszínhez tapad; másokban az ércszemcsék szívós, összefüggő agyagcsomókba vannak burkolva; és még másokban az agyag már szétszóródott, és bejutott a lefelé történő leválasztásra szánt iszapáramba. Minden forgatókönyv más megoldást igényel, más konfigurációt és felszerelést igényel. A berendezés kiválasztása előtt meg kell határozni, hogy mely anyagösszetevőket kell megtartani, és melyeket el kell dobni, valamint fel kell mérni az agyag szétesés (súrolás) szükséges intenzitását és a konkrét szemcseméret-leválasztási kritériumokat. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy a felületeket megtisztítjuk a durva ércszemcséktől, és így értékes finom részecskék kerülhetnek a hulladékáramba; fordítva, ha az agyagcsomók érintetlenek maradnak a kezdeti szakaszban, a későbbi folyamatok kénytelenek lehetnek kompenzálni a túlzott nyomással vagy a fokozott víz hozzáadásával. Az "agyagtartalom" (az iszap százalékos aránya) csak egy szempont, és önmagában nem határozhatja meg a felszerelés kiválasztását. A reprezentatív ércmintáknak meg kell őrizniük az agyagcsomók, durva törmelékek és finom anyagok eredeti arányát, lehetővé téve annak megfigyelését, hogyan viselkednek nedvesítéskor és felkavaráskor. A könnyen széteső agyagot nem lehet ugyanúgy kezelni, mint a „műanyag” agyagot, amely nedvesen képlékeny marad, és dagasztáskor újra agglomerálódik. Ezenkívül a természetesen laza finom részecskék nem azonosak az agyagásványokkal. A berendezés kiválasztásakor elengedhetetlen különbséget tenni a "még szét nem bomlott agyagcsomók" és a "már szétszóródott finom agyag" között, mielőtt eldöntené, hogy súrolást vagy hidrociklon alapú víztelenítést alkalmaz-e. Az előbbi a mechanikai hatás felmérését igényli, míg az utóbbi a specifikus finomszemcsés frakciók elválasztására összpontosít. Bár a két probléma együtt létezik, nem lehet ugyanazokkal a módszerekkel kezelni. Az agyagcsomók lebontása után a különböző szemcseméretű frakciókból – beleértve a kimosott finomszemcséket is – mintát kell venni és elemezni kell az értékes ásványok eloszlásának meghatározásához. Ha az értékes komponensek a finom frakcióban koncentrálódnak, akkor a cél a finom részek visszanyerése és a meddő durva töredékek eltávolítása legyen, ahelyett, hogy egyszerűen maximalizáljuk az "iszap" eltávolítását. Ha a kemény, cementált adalékanyagok túl ellenállónak bizonyulnak ahhoz, hogy dörzsöléssel lebontsák őket, alternatív megközelítéseket – például zúzást vagy egyéb előkezelési módszereket – kell értékelni; pusztán a súrolási folyamat időtartamának növelése nem univerzális megoldás.
A dob típusú ércmosó értékelésekor az elsődleges szempont az, hogy a bukdácsolás eredményesen fel tudja-e törni az agyagbevonatokat (lerakódott iszap). Ezek a gépek a dobon belüli anyag döngölését, emelését és leejtését használják, kombinálva a víz hatásával, hogy elmozdítsák a felületi rögzítéseket. Könnyen diszpergálható agyagbevonatokat vagy durvább frakciókat tartalmazó szemcseméret-keveréket tartalmazó nyersanyagok esetében a dob típusú mosási eljárást érdemes megfontolni. Fontos megkülönböztetni ezt a mosásra tervezett berendezést az egyszerű forgó szitától (trommel), amely kizárólag osztályozásra (rostálásra) szolgál. A teljesítmény értékeléséhez összpontosítson arra, hogy mosás után marad-e agyagmaradvány a durva részecskéken, és ellenőrizze, hogy a kibocsátott finom anyag alaposan megszabadult-e az agglomerátumoktól. A vékonyabb kibocsátott zagy csupán a víz/szilárdanyag arány változását jelzi; továbbá a kívülről lekerekítettnek látszó agyagcsomók továbbra is tartalmazhatnak benne rekedt ércszemcséket. Erősen szívós vagy képlékeny agyagok esetében előfordulhat, hogy a dobon belüli egyszerű dörzsölés nem garantálja a teljes szétszóródást; sőt, egyes anyagok akár tömörített iszapgolyókká is gördülhetnek. Ilyen körülmények között nem feltétlenül a dob méretének vagy a víz térfogatának növelése a megoldás. Ehelyett hasonlítsa össze a különböző feldolgozási módszerek vizsgálati eredményeit, miközben figyeli az értékes ásványok túlzott kopás által okozott esetleges túlőrlését (aprítását). Az olyan paramétereket, mint a dob átmérője, a tényleges mosási hossz, a belső konfiguráció és az anyagvisszatartási idő, meghatározott ércminták alapján kell meghatározni. Az integrált ürítésszűrő részt tartalmazó modellek esetében a mosási és az átvilágítási kapacitást külön kell értékelni; a teljes egység névleges teljesítményéről nem feltételezhető, hogy egyszerre kielégíti a mosási és az átvilágítási szakasz követelményeit.

A „vályú típusú ércmosó” kifejezés különféle szerkezeti kialakítású berendezéseket foglal magában. Ez a vita kifejezetten a kéttengelyes lapátokkal felszerelt egységekre összpontosít, amelyek intenzív anyagok közötti súrolást alkalmaznak a makacs agyagbevonatú ércek feldolgozására; ebbe a kategóriába nem tartoznak bele a szabványos spirális homok alátétek vagy spirális osztályozók. Ha olyan robusztus, durva szemcséjű ércekkel foglalkozunk, ahol az agyagbevonatokat nehéz eltávolítani, az ilyen típusú vályú alapú berendezések esetében érdemes megfontolni az összehasonlító vizsgálatokat. A kéttengelyes lapátok megkönnyítik az anyag forgását és kölcsönös kopását; ennek az eljárásnak a hatékonysága azonban olyan tényezőktől függ, mint a maximális betáplálási méret, a szemcseméret-eloszlás, a vályúban való tartózkodási idő és az agyag sajátos jellemzői. A felszerelés kiválasztásának a tényleges lapátkonfiguráción kell alapulnia, és az egyik gyártó modelljének megengedett előtolási specifikációi - paraméterei nem alkalmazhatók egyszerűen egy másik modellre. Az intenzív súrolás célja az agyagbevonatok eltávolítása, nem pedig a megőrzendő ásványi részecskék további ledarálása. A morzsalékos érceket, nagy arányú finomszemcséket vagy értékes finomszemcsés ásványokat tartalmazó takarmányok esetében elengedhetetlen a finomzagyképződés növekedésének és a finom részecskék esetleges veszteségének figyelemmel kísérése; nem szabad válogatás nélkül növelni a súrolás intenzitását pusztán azért, mert az agyagot nehéz eltávolítani. Ezenkívül a vályúból kibocsátott hígtrágya külön kezelési tervet igényel. Azt, hogy el kell-e különíteni egy adott finomszemcsés frakciót, az ércminta összetétele, a súrolás hatékonysága és az értékes komponensek eloszlása határozza meg; ha a leválasztott finom anyag további feldolgozást igényel, akkor azt nem szabad „hulladék iszapként” feltüntetni a folyamatábrán.

Egy hidrociklon klaszter feladata az ásványi zagy osztályozása. A szállított zagyot úgy dolgozza fel, hogy folyadékmezőt használ a részecskék túlfolyó és alulfolyó áramba történő szétosztására; általában osztályozásra, víztelenítésre vagy finom részecskék visszanyerésére használják. Ellentétben a mechanikus súrolóelemeket tartalmazó berendezésekkel – például lapátokkal vagy járókerekekkel – a hidrociklon nem képes hatékonyan lebontani a makacs, ellenőrizetlen agyagaggregátumokat. A takarmányban lévő túlméretezett részecskéket, idegen törmeléket és fel nem szabadult agglomerátumokat előzetesen kezelni kell a kiválasztott hidrociklon speciális takarmányozási követelményeivel összhangban. Míg a hidrociklon el tudja osztani a már szétszóródott részecskéket, nem feltétlenül tudja szétszedni az összes agyagaggregátumot, és a túlfolyó áram sem áll automatikusan kizárólag hulladékiszapból. A részecskék tulajdonságai – például méret és sűrűség – a működési feltételekkel együtt befolyásolják az eloszlást; az osztályozás eredménye nem abszolút, képernyőszerű levágás. Értékes finom részecskék jelentkezhetnek a túlfolyónál, míg az alulfolyó tartalmazhat magával ragadó finom agyagot; mindkét termékfolyam értékelést igényel. A hidrociklon klaszterek általában úgy vannak beállítva, hogy a teljes iszapáramot több egység között osszák el, és a redundanciához további kapacitást biztosítanak. A berendezés kiválasztásának magában kell foglalnia az egység méreteinek, az üzemi egységek számának, a szivattyúteknő és a szivattyú specifikációinak, az iszapcsöveknek, a betáplálási koncentrációnak és az üzemi nyomásnak az átfogó áttekintését – a kúpok számának pusztán megszámlálása nem elegendő. Továbbá egy meghatározott üzemi nyomás elérése nem garantálja az agyagaggregátumok szétesését, és lehetetlen előzetes vizsgálat nélkül meghatározni egy univerzális víztelenítési határpontot. Az üzemi értékelést stabil és összehasonlítható körülmények között kell elvégezni, a betáplálásból, a túlfolyóból és az alulfolyóból egyidejűleg mintát venni. A szemcseméret-eloszlás mellett elengedhetetlen a szárazanyag-tartalom és az értékes komponensek eloszlásának elemzése. Bármely értékes finom részecskék esetében, amelyek a túlfolyó miatt jelentkeznek, visszanyerési stratégiát kell kialakítani a további vízkezelési folyamatok tervezése előtt.








